360 days left

Szombat 

Jaaaaaj! Az első nap egy szar volt.
Hát először is a repülőtér. Annál a pontnál ahol le kell venni az övedet, a fülbevalódat, na ott engem szinte levetkőztettek és kipakoltattak mindent a kézitáskámból. Ebben az volt a legjobb, hogy a dolgaimat külön dobozban egy futószalagra kellett tennem, amin hangsebességgel száguldottak a dobozok, tehát nagyon ügyesnek kellett lennem, ha nem akartam hogy a laptopommal együtt az egész életem a süllyesztőben kössön ki. Miután sikeresen felöltöztem, nagy nehezen, de rájöttem, merre kell indulnom a repülő felé, ahol persze kilométeres sor állt, plusz akkora paraszt magyarok álltak mögöttem, hogy attól tartottam megdobálnak lószarral. Most már mindegy, de azt senki nem mondta, hogy a repülőre két lépcsőn is fel lehet szállni. Nem tudom miért, de valahogy a lépcső aljánál földbegyökerezett a lábam és egy afgán VIP utasnak kellett magamhoz térítenie, gyanus, hogy azt hitte szellemi sérült vagyok. Na aztán próbáltam ablakot keríteni magamnak, dehát miért is lett volna hely, úgyhogy olyan helyet sikerült kifognom, amelyiknél egy fél ablak volt, de jó , mert mint később kiderült, amiről nem tudunk az nem fáj, nem kell az ablakon kifelé nézelődni. A felszállás egy számomra érthetetlen dolog volt, begyorsítani 600-ra, aztán kettőt fékezni, na mindegy, a legrosszabb mégsem ez volt, hanem a klausztrofóbia és a liftező belső szerveim kombinációja. Hagyjuk is, mert rámjött a hányinger. A gépem sajnos 20 perccel azelőtt érkezett meg mint az várható volt, a csomagomat majdnem elveszítettem, a Merete meg vagy elfelejtette, hogy mikor jövök, vagy csak simán leszarta, de nem volt ott, ahogy senki más sem, úgyhogy egyedül bénáskodtam a telefonommal, mert az hogy nem működött, gondolom kikövetkeztethető a szituációból. Később végülis megérkeztek, a Per meg a Merete, meg az egyik fiúk, akikkel egy komppal hajóztunk át a tengeren. Király volt, bárcsak ne este 10-kor lett volna, többórányi szenvedés után, akkor lehet hogy élvezem.
Mielőtt lefeküdhettem volna aludni, elvittek egy buliba, ami egy fesztivál fílingű barát parti volt, zenekarral meg az összes emberrel, akivel meg kellett ismerkednem, ők testnevelési sorrendben:
Anja (német) és a barátja Christian (spanyol), akik abban az erdőben élnek ahol én is, csak pár kilométerrel arrébb,
Dorota és Dziwny, a lengyel pár, a lány mindenes a társulatnál, és van egy kutyája, a neve valami Forba, de én csak Kis Hülyének hívom.
Mariana, aki szlovák és adott nekem enni,
Øyvind, aki norvég és egy batáris állat, ennek köszönhetően az akrobatika órák vezetője.

Vasárnap

Vasárnap szabadnapom volt, azaz tettem egy sétát a Dorotával, abban az erdőben, ami körülvesz minket. Ez igazából egy kultúrális központ, nem csak mi, hanem egyéb más művészek is élnek itt, tele van a hely kis házakkal, ezekben alkotnak és laknak, festők, szobrászok, a nagyobb házakban pedig menekültek élnek.
Este elmentünk az Anjaékhoz, csináltunk tüzet, meg főztünk valami zöldséges rizses izét.

Hétfő

Reggel 9-kor megbeszélésünk volt, ami azt illeti tényleg annak minősül, nem is tudom, hogyan, de szinte értettem, hogy miről beszélnek. Találkoztam a Thorunnel, jézusom, elég rémisztő, de nem baj, valakinek irányítania is kell. Ezt követően lebontottunk egy hatalmas cirkuszi sátrat, az arachnofóbiám intenzitása meglepő módon a tizedére csökkent, szinte nem is kellett megálljak a pókok miatt, nemhogy még sikoltozzak kérem szépen! Szóval az nagy meló volt, ezért az Anja meg a Christian el is vittek Stokkébe vásárolni néhány essóess dolgot, később pedig olyan jót aludtam, hogy szerintem otthon is bevezetem majd ezt a sátorbontás dolgot.

Kedd

Reggel 9-kor zsonglőr edzés. Bemelegítésnek törzsi zenére nyögtünk és simogattuk magunkat, meg néha vergődtünk egyet. Csodálatos volt, megláttam a mennyek kapuját.
A zsonglőrködés nem túl kimerítő dolog, az viszont, ha béna vagy, annál inkább. 3 órán át hajolgatni, guggolni, futkosni a labdák után, nem túl hálás feladat. Számolni kell a következményekkel.
Az edzés után Dziwny és Dorota elvitt Tønsbergbe, ahol megmutatták a legfontosabb dolgokat: a rendőrséget, az adóhivatalt és az Asiashop-ot. Ez a bolt nyújtja a legolcsóbb és legehetőbb élelmiszereket. Miután kiderítettük, hogy a lengyel és a magyar nyelv ugyanaz, hazakocsikáztunk és elmentem Anjával sétálni a házukhoz. Kb 40 perc alatt oda is értünk, aztán elvitt egy tóhoz, ami gyönyörű volt, olyan Herripotteres, nagyon szép! Hazafele biciklivel jöttem, hiába bizonygattam, hogy nincs szükség óvintézkedésekre, ragaszkodott a mentőmellény, 3 lámpa kombinációhoz. Hát, hogy mást ne mondjak, baromi jó volt! Tényleg! Naplementében biciklizni a dimbes-dombos norvég földeken.. megfizethetetlen. Persze a vége felé az emelkedőkön már toltam a biciklit, aztán, hogy ne legyek olyan égő inkább a váltóval szarakodtam, hátha fel tudok mégis menni. Ennek következtében sikerült leugrasztanom a láncot a helyéről, így az út további részében már tényleg tolhattam a bringát. Fájt mindenem és izzadtam, mint az állat, de fantasztikus volt.

Szerda

Úristen! Reggel akrobatika óránk volt. Basszus! Nem tudom tudja-e valaki milyen érzés valaki hátáról szaltózni, vagy egy álló ember vállán állni feltartott kézzel, DE ÉN IGEN!!!!:) Úristen, lehet, hogy vannak valahol rejtett izmaim meg egyensúlyérzékem? A rejtett izmaimban immáron biztos vagyok, ugyanis ma este már nem tudok közlekedni, mert képtelen vagyok egy lépés megtételére. Nem nagyon van olyan pont a testemen, ami nem fáj, de annyira jó érzés! Miután kisikoltoztam magam, hogy mekkora király vagyok, segítettem megfőzni az ebédet. Ha ettél már szart..
Kérem szépen, volt ott valami rizs, ebben az egyben talán biztos lehetek, mert hogy a többi felismerhetetlen volt, abban sincs kétség. A húsról kiderült, hogy nem az, se az íze, se az állaga, gondolom az a tofu, a csicseriborsót csak találgatom, sárga volt, borsóalakú, de nem sárgaborsó, meg valami tartármártás, azt hiszed, de nem, hanem egy ehetetlenül keserű szar. Mondtam, hogy nem vagyok éhes. Ebéd közben norvégul tanultunk, az azt jelenti hogy a Merete, a Per, a Thorunn meg az Øyvind norvégul beszélgettek.
Délután díszletet festettünk meg gyakoroltam kicsit a zsonglőrködést, hála istennek tovább jutottam, mint kedden, különben sírtam volna.
Most a Mariana zongorázik a nappaliban, nagyon cuki a skáláival, én meg ettem egy pesztós szalámis kenyeret, hogy elnyomjam a csicseriborsó emlékeit. Holnap a Marianával és az Øyvinddel tartok valami városba, ahol egy workshopon fognak bohóckodni. Elvileg csak nézni fogom. Remélhetőleg még nem kell beégnem.