Ha jól számolom, de nem biztos.
Tegnapelőtt este miközben a Stella előtt ültem az esőben, kimerülve és éhesen, éreztem először hogy jó helyen vagyok.
Az edzések egyre durvábbak, tegnap este 11-kor végeztünk, nem tudok mozogni, de a bokám nem fáj! Azt hiszem megerősödtem! Juhúúúú!!! Éppen egy dalt próbáltunk a többiekkel (ez is része az előadásnak), amikor megjelent a Lucy, aki asszem skót és bohóc és ő lesz a mesterem ezen a héten. A bemutatkozásunk gyönyörű volt, ő tétován állt a próbaterem ajtajában amikor a Per ráordított hogy meg se szólaljon, mert dolgozunk, csak álljon ott míg végzünk. A Merete elkezdte a szóló részt a dalból, erre megint felordított a Per hogy a Merete üljön le és álljunk neki ketten a dalnak a Lucy-vel. Ami abból állt hogy próbáltunk énekelni, közben vigyorogtunk, próbáltam realizálni hogy mi történik, ki ő, miért történik ez az egész, de a zavarodottságom ellenére igen varázslatos pillanat volt.. aztán a többiek is bekapcsolódtak az éneklésbe. A végén is nekünk kellett befejeznünk a dalt, ami már annyira nem ment mert a kimerültség, a rengeteg érzelem és hatás következtében a hangom kb olyan volt mint egy hullámvasút, ami sír, de a többiek teljesen odavoltak hogy milyen megható volt, nekem meg égett a pofám. A Per-nek később megköszöntem hogy minden pillanatban képes hülyét csinálni belőlem.
Ezenkívül kipróbáltam az égő palacsinta dobálást, ami nem azt jelenti hogy elbasztam az ebédet, hanem egy lapos kör alakú izét kell meggyújtani és dobálni egymásnak serpenyővel. Az összes szőr leégett a karomról, de sikerült. Estem keltem, repültem, sikoltoztam és féltem mint az állat, a Hanna meg röhögött, hogy ez elmenne egy komplett előadásnak.
Holnap megtanulok bohócnak lenni, aztán elvesztem a maradék méltóságomat is.
Csókolom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése