314 days left

Az önkéntes hét után egy napot töltöttem Fossnes-ben (ez a kulturális centrum, ahol lakom), aztán felkerekedtünk mindnyájan és elrepültünk Magyarországra.
Szept. 25-től okt. 1-ig felkészítő hetünk volt Magyarlukafán, tele edzéssel, improvizációval, este 10-ig való dolgozással (ez számomra 12 óra aktív eltöltését jelentette udvaribolond jelmezben), aztán a többiek szétszéledtek (hazamentek az országukba/visszamentek Norvégiába), én maradtam meg a Dorota meg az Øyvind. A következő hétre a Merete meg a Per egy vörksopot szerveztek, amire jött egy csomó ember más országból meg Magyarországról is. Ez volt a Move Your Limits, ami mindent magába foglal, testi-lelki korlátaink feszegetése folyt ebben a "táborban".
Reggelente nyilván edzés, és mivel a Per vezette, futás az erdőben, az erdőbe, az erdőből, egyesülés a fákkal, átváltozás (én mókus lettem), szaladgálás a kukoricásban, naptánc eljárása (ennek utánanéztem a neten és gyanítom, hogy van valami más neve is, mert az eredetiben szerepel némi önkínzás, de én erre nem emlékszem), masszázs, nyögések, még több futás. Később lehetett enni, a szomszéd nő főzött nekünk, hálisten magyaros kajákat, összehaverkodtunk, mert hozzá jártam át panaszkodni meg beszélgetni, most meg nyomjuk a Farmville 2-t ezerrel. Szóval ebéd után egy óra séta az erdőben, ezt silent hour-nek nevezik, a lényeg hogy nem beszélhetsz csak a természettel, ami ugye szavak nélkül is megért. A 23-as csapdája.
Na aztán csináltunk néhány alapvető akrobatikai fogást, futottunk, a változatosság kedvéért, aztán jött a magadra találás, mert ha nem világos, eddig még nem arról szólt a történet. Szóval andalító törzsi zene mellett néha meditációval, néha tánccal kellett behatolni a mélyebb rétegeinkbe, nekem ez olyannyira sikerült, hogy szerintem transzba estem.
Az utolsó estén tartottunk egy kis bemutatót néhány helyinek arról, hogy mit műveltünk egész héten, szerencsére az András is láthatta ezt a fantasztikus előadást, ő azt mondta, egy kicsit zavaros volt. Nyilván próbálok óvatosan fogalmazni és megtartani némi méltóságot magamnak, de valljuk be, ennek a sónak nem volt semmi értelme.
Ettől függetlenül nagyon élveztem ezt a hetet, és elmondhatom, hogy sikerült, immáron a határaim legalább 3/4 méterrel kijjebb vannak.

A Magyarlukafán töltött 2 hét előtt és után kaptam pár szabadnapot, így hazamehettem, találkozhattam az Andrással, a barátaimmal, berúghattam, ehettem húst, normális ételt, giroszt, hamburgert, szóval mindent, amit itt nem. Szívás ez egy részről, folyton búcsúzni, de azt hiszem még mindig jobb mint egy évig hiányozni valakinek:)